Portré: Junot Díaz

Junot Díaz 1968. december 31-én született a Dominikai Köztársaságban, harmadikként egy ötgyermekes családban. Gyermekkora nagy részében az anyjával és nagyszüleivel élt, mivel édesapja Amerikában dolgozott. 1974-ben ő maga is emigrált az Egyesült Államokba és ettől a pillanattól újra együtt élt az édesapjával New Jersey államban, Pralin városban. Az általános iskola idején kezdett szenvedélyesen olvasni, gyakran négy mérföldet is gyalogolt, hogy könyvet kölcsönözhessen a könyvtárból. Lenyűgözték az apokaliptikus filmek és könyvek, kedvencei közé tartozott John Christopher, az eredeti Majmok bolygója című film és az Edge of Darkness BBC-sorozat. Tanulmányait a Cedar Ridge középiskolában folytatta és bár valójában csak sokkal később kezdett írni, magával az írással már a középiskola alatt ismerkedni kezdett mikor 20-30 oldalas leveleket írt leukémiában szenvedő testvérének, aki hosszas kórházi kezeléseket kapott.

Egyetemi tanulmányait a Kean College-ben kezdte, majd egy év után átiratkozott a Rutgers College-be, ahol végül 1992-ben le is diplomázott angol irodalomból. Egyetemi évei alatt tagja volt a híres Demarest Hall társaságának és számos egyéb diákszervezetnek. Ez alatt az idő alatt számos munkahelyen próbálta megkeresni a mindennapi betevőt: többek között dolgozott benzinkútnál és mosogatott étteremben is. Később azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban, hogy ha visszanéz a saját életére elmondhatja, hogy ismeri az amerikai élet minden szintjét, és bár a saját életét sikeresként könyvelheti el, ugyanez nem mondható el a családjáról is. Az ő történetük két bebörtönzött gyerekről, mélységes szegénységről és kétségbeejtő nélkülözésekről szól. Fulladás című könyvének egyik fő témája az apa hiánya, amelyet a saját apjával való elhidegült kapcsolatáról mintázott. A kettejük közti hatalmas szakadékot, különbséget bizonyítja az is, hogy amikor Díaz cikket írt egy dominikai lapban a haitiekkel szembeni igazságtalan bánásmódról, apja azt írta a szerkesztőségnek, hogy “ a cikk írójának haza kellene térnie Haitire”.

Junot Díaz (Fotó: Nina Shubin)

Junot Díaz (Fotó: Nina Shubin)

Miután lediplomázott, a Rutgers University Press szerkesztőségénél dolgozott, mint asszisztens. Ekkoriban alkotta meg Yunior karakterét, aki fontos szereplője lett későbbi munkáinak, például a Fulladás és az Így veszíted el című köteteknek is. Mesteri diplomáját a Cornwell Egyetemen szerezte meg 1995-ben, és itt írta meg első novelláskötetének jelentős részét is.

Ma a Massachusettsi Műszaki Egyetem professzora, ahol kreatív írást oktat, és emellett szerkesztőként dolgozik a Boston Review-nál. Alapító tagja a Voices of Our Nations Arts Writing Workshop-nak, amely színes bőrű írókat támogat és aktív tagja a mai dominikai-amerikai közösségnek.

Junot Díaz mindig is szívén viselte a dominikaiak sorsát, akár otthon, akár Amerikában élnek, New Yorkban több szervezetnek is tagja volt, így a Pro Libertadnak, a Dominikai Munkáspártnak és a Dominikai Fiatalok Egyesületének is. Ugyanakkor kemény kritikusa az Egyesült Államok bevándorlási politikájának. Tiszteletbeli elnöke az Álom projektnek (Dream Project), amely egy non-profit oktatási program a Dominikai Köztársaságban. 2010-ben beválasztották a Pulitzer-díj zsűrijének tagjai közé, ami nagy megtiszteltetés volt számára – ő volt az első latin-amerikai származású zsűritag a díj történetében.

A 90-es években kezdett írni, nem túl termékeny író, hiszen az elmúlt két évtizedben mindösszesen három kötetet jelentetett meg, mégis ezzel a csokornyi novellával és egyetlen regényével rengeteg irodalmi díjat nyert, többek között a Pulitzer-díjat és a világ legrangosabb novelladíját. Fulladás című novelláskötete 1996-ban jelent meg, az Oscar Wao csodálatos rövid élete című regénye 2007-ben. Mindkettő jelentős sikereket könyvelhetett el. 2012-ben megjelent egy újabb kötete, melynek címe Így veszíted el, és amely 2013-ban jelent meg magyar nyelven a Cor Leonis Kiadónál. (Az Így veszíted el szintén novelláskötet, de Díaz egyszer azt mondta, hogy regénynek szánta, és kicsit úgy is tekint rá.) Minden művére rengeteg időt fordít, évekig csiszolgatja, változtatja őket. Jelenleg egy tudományos-fantasztikus regényen dolgozik, melynek munkacíme Monstro.